2025.11.15 19:22
Gyönyörű nap volt, a város a karácsony színeiben tündökölt. Kidíszítettek voltak a boltok ablakai. Az egyik utcában nagyban várták a karácsonyi vásár látogatóit. Szép volt – nagy, égig érő műfenyő a tér közepén. Körülötte mindenféle áruval pultok. Néhány helyen még olcsó és finom fahéjas vörösborral is várták a megdermedt arra járókat.
Az emberi sokaság elözönlötte a karácsonyi vásár terét. Külföldiek–belföldiek, keresztények és más vallás tagjai, hívők és nem hívők mind-mind fotót készítettek …
2025.11.12 08:16
Ki kéne mennem!
Ködös, hideg nap volt. Az ablakokon kirajzolódott a legszebb
jégvirág, a járókelők arca homályosan látszott az ablakon át a jégvirágtól.
- ki kéne mennem – mondta egy Úr, majd morogva újságjára nézett és olvasta a
híreket.
Nem telt el sok idő, ránézett az órájára, majd ismét kinézett az ablakon:
- ki kéne már lassan mennem. – mondta, majd szemöldökét ráncolva ismét
tekintetét az újságra szegezte.
- hogy földrengés rázta meg újra Japánt? – kérdezte magába, tette hozzá: - de
nekem…
2025.10.05 19:49
Bemerítésemkor ezt az igeverset kaptam:
1"Éppen ezért minden igyekezettel azon legyetek, hogy a ti hitetekhez bőségesen adjatok még erényt, az erényhez ismeretet,"2 Péter 1:5
2 "Éppen ezért teljes igyekezettel törekedjetek arra, hogy hitetekben mutassátok meg az igaz emberséget, az igaz emberségben ismeretet,"
2 Péter 1:5
3 "Ugyanerre pedig teljes igyekezetet is fordítván, a ti hitetek mellé ragasszatok jó cselekedetet, a jó cselekedet mellé tudományt,"
2 Péter 1:5
4 "καὶ αὐτὸ τοῦτο δὲ σπουδὴν …
2025.08.30 11:36
Az oldal kapott egy új dizájnt és néhány új funkciót. Mostantól lehetségesek a következők:
- link másolás - ha megnyitottál egy bejegyzést
- sötét/világos téma közti váltás
- az oldal tartalmai egyszerűbben megjegyezhető hivatkozásokon érhetőek el.
2025.08.15 18:16
Sziasztok!
Gazdassági okok miatt új szerverre költöztem.
Az új webcímem: www.huhorvath.xyz
2025.08.13 10:02
Egy újabb ChatGPT által készített játékkal jövök:
Tedd próbára szerettedet! Szeret téged?
Kérdezd meg tőle.
Ha határozatlan választ ad, akkor a gomb, amire nyomna, elugrik.
Ha nagyon határozatlan, akkor félre is érti és a másik gomb szövegét fogja megjeleníteni.
https://huhorvath.xyz/doyouloveme_new.html
A működési elvet én írtam le a chatGPT-nek, hogy mi hogy kell működjön.
Minden más extra az ő találmánya. :D
Tesztre fel!
2025.08.12 13:21
A napokban megkértem a ChatGPT (GPT5 thinking verzióját), hogykészítsen el nekem egy böngészős kacsás játékot.
A végeredmény a következő lett:
https://huhorvath.xyz/duck.html
Szerintem egész ügyes kis játék lett.
Hajrá, gyűjtsd a pontjaid és kerüld a szappant xD ;)
Jó játékot ;)
Ez is mutatja, hogy az MI (mesterséges intelligencia) mennyit képes kihozni magából csupán egykét promt által.
2025.08.11 21:42
„Réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban…” – ahogy a Star Wars kezdő sora mondaná.
Egy korábbi munkahelyemen kiemelten fontos volt a szünetek pontos betartása,
ezért ott felmerült egy szünetstopper szükségessége. Akkor ezt más készítette el.
Amikor azonban a jelenlegi munkahelyemre kerültem, itt már nem volt ilyen eszköz,
ezért megírtam a sajátomat – hogy biztosan ne vegyek ki több szünetet,
mint amennyi jár. Nem volt a legszebb, de a célnak tökéletesen megfelelt.
Ráadásul egész ügyes időmérő…
2025.08.10 20:42
Megnéztem, mit tud még pluszban kihozni a ChatGPT a korábban leprogramozott, egyszerűbb kliensoldali HTML-jeimből, és örömmel jelenthetem: meglepően sokat. A közös munka során nemcsak letisztultabb lett a kód szerkezete, hanem több funkció is bekerült – gördülékenyebb navigáció, átgondoltabb űrlap-validáció, jobb hibakezelés, reszponzív töréspontok, sőt néhány hozzáférhetőségi finomság (pl. ARIA-címkék) is. A végeredmény stabilabb, gyorsabban betöltő és átláthatóbb felület lett.
Fontos viszont …
2025.08.10 20:31
A történet
Régi ötletem volt egy tartalomjegyzék-kezelő program, de sokáig nem jutottam vele előre: mindig közbejött valami. Készült egy kezdetleges változat, ami részben működött, többnyire viszont nem. Ma a GPT-5 Thinking segítségével közösen nekiültünk, és nagyjából két óra alatt egy stabil, funkciógazdag verziót raktunk össze. Kemény munka volt, de a munka oroszlánrészét a GPT végezte — én irányt adtam, teszteltem és döntöttem.
A GPT rövid véleménye
Öröm volt együtt építeni: tiszta célok, g…