Gyönyörű nap volt, a város a karácsony színeiben tündökölt. Kidíszítettek voltak a boltok ablakai. Az egyik utcában nagyban várták a karácsonyi vásár látogatóit. Szép volt – nagy, égig érő műfenyő a tér közepén. Körülötte mindenféle áruval pultok. Néhány helyen még olcsó és finom fahéjas vörösborral is várták a megdermedt arra járókat.
Az emberi sokaság elözönlötte a karácsonyi vásár terét. Külföldiek–belföldiek, keresztények és más vallás tagjai, hívők és nem hívők mind-mind fotót készítettek magukról és családjukról a nagy fenyő társaságában.
Egy öreg úr, Lajos bácsi pont áthaladt öregbotjával a vásár terén. Nézte az árusok kínálatát, néha vett egy-két szuvenírt, néha odament a borpultokhoz és szagolgatta a vásárban lévő fahéjas vörösborfelhő illatát. Nézett jobbra, nézett balra.
A szívét öröm fogta el és halkan mondta: – Na, ez a szeretet ünnepe. Mindenki együtt van, ezt a helyet szeretet járja át. Akár keresztény, akár nem, itt mindenki tud örülni a fenyő alatt.
Mindenki ízlelheti a vörösbor illatát, de még akár az ízét is. De szép is ez. Olyan ez, mintha csak egy álom lenne.
Kisgyerek szaladgált a vásárban jobbra-balra, a szülei loholva utána:
– Anya, anya, azt a plüssbabát akarom karácsonyra! – mondta ugrándozva a kislány.
– Lányom, nem ez lesz a te ajándékod.
– Ez a béka is szép, csak olyan rusnya. Ugye, anya, nem ezt fogom kapni? – kérdezte a kislány értetlenkedve.
Az öreg úr csak végignézte és hallgatta ezt az eseményt, de csak némán figyelte a történéseket.
Megfordult, és látott két külföldi turistát, akik fotózkodtak a fánál. A legszebb mosolyukat vették elő a fotóra, készült róluk együtt is pár fotó. De mikor elhagyták a fát, az arcukon már nemhogy mosoly lett volna, de úgy néztek egymásra, mint két egymást gyűlölő ember. Még veszekedtek is.
Az öreg úr csak nézte a körülötte zajló eseményeket.
A közelben volt egy csöves is, aki épp a jóakaróját szidta, hogy miért ad neki kalácsot, miért nem pénzt ad.
Az öreg úr továbbra is csak figyelt.
Egy fiatal lány ment előre, utána egy fiatal ifjú. A lány megkérte az ifjút, hogy készítsen róla pár fotót, amit a fiatal srác meg is tett. Látszott az ifjún, hogy tiszteli a hölgyet. A lány bájos mosolya lenyűgözte az öreget, de az ifjút is.
Majd, mikor elkészült a fotó, a lány a borpulthoz sietett és nézte a fiú által készített fotókat. A fiúnak mondta:
– Áh, nem is tudsz jól fotózni. Ez nagyon béna lett. – mondta a hölgy.
– Nem vagyok én jó fotós. – mondta önbizalomhiányosan és alázattal az ifjú.
A hölgy vett vörösbort, megkérdezte az ifjút, hogy ő kér-e.
Az ifjú válaszolt:
– Nem kérek, köszönöm.
Az öreg úr csak úgy nézte az eseményeket.
Egy kisfiú egy kislánnyal szaladgált jobbra és balra, fel és alá.
Szaladgáltak össze-vissza, majd kikerültek az öreg úr látómezőjéből.
Egy anyuka és egy apuka később megjelent a színen és nézett jobbra-balra, fel és alá. Az anyuka könnyes szemmel kiabálta: – Anna, merre vagy? Anna? Anna? Kislányom? Merre vagy?
Az apuka nyugtatni próbálta, nem épp a legjobb módszerekkel az anyukát:
– Hagyd csak, drágám. Rossz pénzt nem veszítünk el.
Az anyuka arcán gyűlölet keletkezett, az apuka meg megsemmisült az anyuka szeme előtt, majd ők is kikerültek az öreg úr látómezőjéből.
Balra nézett az öreg úr, ahol látott egy fiatal srácot és fiatal nőt sétálgatni:
– Legalább ennyit az adófizetők pénzéből. Egy évben egyszer legalább szép a város. – mondta a nő.
– Még jó, hogy! Hisz közeledik a karácsony. Alig várom már. – felelte a srác.
– Ne is halljak karácsonyról december 25-éig. – mondta a nő.
– De hát 24-én lesz szenteste. – mondta a srác.
– Dehogy is, csak 25-én lesz. – felelte a nő.
– Nem igaz. – mondta a srác.
– Ugyan már, ne beszélj hülyeségeket. De amúgy is értéktelen ez az egész ünnep. – fejezte be gondolatait a nő.
Az öreg úr látómezőjéből ők is kikerültek.
Az öreg úr már nem bírta tovább nézni az események lehangoltságát, és hazament szomorúan.
Hazaérve nyitotta ki a lakás ajtaját. Nem volt az kulcsra zárva, csak be volt csukva.
Az öreg úr öreg felesége kirohant érte az ajtóba:
– Drágám, megjöttél? Hiányoztál. – mondta az öreg lány, majd mosollyal az arcán tovább mondta: – Sütöttem banános és diós süteményt, készítettem kókuszgombócot, főztem finom levest. És képzeld, akciós volt a kedvenc söröd a boltban. – fejezte be mondanivalóját az öreg lány.
Az öreg úr nem szólalt meg, levette a kabátját, felakasztotta a fogasra, majd kezet mosott és bement a konyhába.
Az öreg lánynak feltűnt, hogy valami foglalkoztatja élete szerelmét, emiatt fel is tette az óvatos kérdését:
– Milyen volt a séta, szívem? Milyen volt a vásár? Minden rendben volt? Minden rendben van? – kérdezte aggódó, őszinte tekintetével az öreg lány.
Az öreg úr érezte a szeretetet és az őszinte aggódást a feleségén, majd annyit mondott:
– Most, hogy már látlak, minden rendben van. De mondd csak, Jolán…
– Mit? – kérdezte az öreg lány.
– Mi romlott el az emberekben? – kérdezte bánatos arccal az öreg.
– Ezt hogy érted? – kérdezte az öreg lány.
– Közeledik a karácsony, mindenkinek boldognak kéne lennie és örülnie az ünnepnek, főleg ha a karácsonyi vásárban vannak. Te nem is voltál ott, nem láttad azt a csodás fát, azt a jó hangulatú helyszínt, de mégis öröm és boldogság és szeretet van a szívedben.
Akik ott voltak, vagy panaszkodtak, vagy tele voltak gondokkal. Mi romlott el?
Az öreg lány megölelte az öreg urat, majd azt mondta:
– Akármi is van odakint, az mind nem számít. Imádkozz és egyél, kedvesem, még éhen halsz itt nekem.
Azzal az öreg úr megértett egy fontos dolgot…